Csak, hogy tudjátok miért is ez a címe a blogomnak, adok egy kis előzetes infót.
Ha az ember már fiatalon belekényszerül a felnőttlétbe, akkor akarva-akaratlanul kialakul benne egyfajta, hmmm…hogy is mondjam? Korai érettség? Igen, talán ez lesz az. Amióta felelősséget tudtam vállalni, azóta vigyáztam a testvéreimre. Főztem, mostam, takarítottam. Ez már rátett egy kicsit arra hogy hamar fel kellett nőnöm. Aztán ott van az a tény is, hogy jobban szeretem magam idősebb, bölcsebb emberekkel körül venni magam (nem, azok nem tartoznak ide akik hangoztatják is, hogy intelligensek). Na meg az is, hogy mindig is kívülálló voltam, sose tudtam igazán beilleszkedni az emberek közé, ezért inkább a könyvekben kerestem társaságot magamnak. Az ezekből szedett szókincsem még inkább kitaszított a többiek közül, így egy idő után, nem is törtem magam, hogy közéjük tartozzak (meg amúgy is nyaljanak sündisznót). Persze vannak barátaim, de 1-2 ember az akire ki merem jelenteni azt, hogy ő az igazi barát. Eddig meg van a sztori? Oké, akkor tovább.
Na, 18 éves koromban, kaptam plusz egy picurkát, legkisebb húgom személyében. Na az ezt követő egy évben tanultam meg igazán mi az a felnőtt élet. Éjszakáztam, fürdettem, pelusoztam, sétáltam vele, közben a saját életemet is próbáltam rendszerezni. Őszintén? Borzasztó fárasztó volt, de nagy nehezen elértem ahhoz a korhoz, hogy el kellett döntenem merre tovább. Mivel az érettségim nem sikerült jól, ezért az egyetem szóba se kerülhetett (ami utólag kiderült, hogy simán felvettek volna, csak hát ugye a külső ingerek), így hát logisztikai ügyintézőnek álltam. Szépen két év alatt el is végeztem jó eredménnyel (khm-khm 100%-os bizi khm-khm), így gondoltam én leszek a messiás és hazahozok kezdő fizuként nettó 200 ezret minimum. A naiv kislány.
Az országos versenyről szóló papírral és 100%-os bizimmel neki indultam a nagyvilágnak pofátlanul nagy magabiztossággal. Már az első állás interjún közölték velem, hogy őket nem igazán érdeklik a csudi szép eredményeim (pedig mennyit dolgoztam vele :'( ), őket az érdekli, hogy mennyi munkatapasztalatom van. Egy kicsit visszanyerve az önbizalmamat, mell kidüllesztve megjegyeztem, hogy kéretik szépen másfél év raktáros meg szállítmányozós sulis gyakszim van. Miután ezt mondtam nekik a válasz a következő volt (nem szó szerinti, de a lényege ez volt):
-Aha…és a valódi munkatapasztalat?
Nnnnnna ott tiporták a sárga föld alá az önbizalmamat.
-Mi az, hogy valódi???? Hát maguk szerint az anyám csillámos valagáért nyeltem a brekkencset 45 kilométerrel arrébb a lakhelyemtől csak azért, hogy megkérdőjelezzék a másfél éven keresztül szívató munkahelyen szerzett tapasztalatomat?!?!?!?!? -gondoltam magamban, mert sajnos nincs elég nagy szám az ilyenekhez. Így hát összesöprögettem a maradék önbecsülésemet a talpuk alól és kisántikáltam a szobából. Hosszas keresés után (na jó csak 3 hónap), találtam is egy állást egyéb ügyintézőként. 300 ezres fizetésért kiált ez a beosztás, igaz? Sok néven ismernek. Postás, R1-es munkatárs (eredj ide eredj oda, HAHAHAHAHA!!!!!), de nemes egyszerűséggel a titulusom….gondnok. Igen, tessék….lehet röhögni.
Lassan két éve húzom itt. Azóta belekezdtem egy iskolába és párommal beköltöztünk a városba, ahol a munkahelyem van. Plusz dolog gyanánt, városon belül, fél év után el kellett költöznünk akkori albérletünkből (bunkó tulaj, talán majd egy másik bejegyzésben) és arra adtam a fejemet, hogy párom egyik legjobb barátjával költözzünk össze, anyagi megfontolásból. Szóval ez az én kis jelenlegi életem. Teljes munkaidő mellett már második évet kezdem az egyetemen KÖZGAZDÁSZKÉNT (még nappalin is durva nem, hogy munka mellett), két sráccal együtt élve, akik külön-külön is elég hülyék, hátha még összeeresztik őket. Ja, a legfontosabb kimaradt. Mindössze 22 éves vagyok. Na erre varrjatok gombot. Tudom, mások is megcsinálják ugyan ezt, sőt még ott a baba is, de azért tegyük a kezünk a szívünkre. Hány százalék az, aki ezt csinálja? Matek házi, lehet számolni. Addig én szerintem szusszanok egyet két agyérgörcs között. 🙂
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: